Smith a világ egyik legnépszerűbb kortárs keresztény zenésze, valamint a legjobb billentyűsök között
tartják számon. Mi most a 2002-ben megjelent Worship Again című albumból szeretnénk nektek bemutatni, pár számot.
Lejátszás >>>
Smith a világ egyik legnépszerűbb kortárs keresztény zenésze, valamint a legjobb billentyűsök között
tartják számon. Mi most a 2002-ben megjelent Worship Again című albumból szeretnénk nektek bemutatni, pár számot.
Lejátszás >>>
Chris Rice egy átlagos amerikai keresztény, ennek ellenére vidám, és nem vallásos keresztény zenével
sikerül megörvendeztetnie hallgatóságát. Tőle is két dalt szeretnénk bemutatni most...
Lejátszás >>>
A keresztény zene egyik legkiemelkedőbb, és legsikeresebb együttese. Zenéje fiatalos, lendületes,
fülbemászó és sokunk kedvencei közé tartoznak. Ausztrál Hillsong gyülekezet Ifjúsági csapatáról van szó vagyis a ...
Lejátszás >>>
Két arany album, és öt No.1 sláger. 7 millió eladott lemez (még a DC Talk együttessel), több mint
1 milliót pedig a saját szóló albumaiból adott el. És a saját karrierje csak most kezdődött el igazán...
Lejátszás >>>
Az amerikai CBN televízió Budapestről sugárzott riportjában arról tudósított, hogy az
egykori kommunista országban milyen sokan fordulnak Isten felé. A beszámoló a szellemi megújulás központjaként mutatja be...
Lejátszás >>>
A Hillsong Savior King albumban jelent meg Brooke Fraser nagyszerű dala aminek címe
Hosanna. Ez a szám egy igazi imádó, dicsőitő dal ami egy Istent szomjazó kiáltás. Nem a nagyszerű és
virtuóz zenei szóló az, ami megfogja az embert...
Korunk egyik fenyegető szellemi befolyásáról van szó, amely a keresztény gyülekezetekben, elsősorban nőkön keresztül
kíván érvényesülni. A Bibliai tekintélyek ellen fordul, és manipuláló-...
Egy igen rendkívüli bizonyságot hallhatunk attól az embertől akinek a családja szétesett,
gyermekei féltek tőle. Mindemellett drog függő és bűnöző volt. Sok nehézségen ment keresztül az élete folyamán, de...
Lejátszás >>>
Ezzel az igen aktuális tárgy körrel foglalkozik ez a dokumentum film, amely nem rég
volt a tv-ben. A Jelenések írója lépésről lépésre írja le az apokalipszis vízióját. Ennek járt utána
az N.G.C. stábja, és mutatjuk meg neked is.
Lejátszás >>>
Egy tiltakozó ateista, aki orvosi diplomával benne van a tudományos kutatásban, sikeres,
befolyásos ember. Dr. Donald Whitaker mondja el történetét.
Lejátszás >>>